A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Márianosztrai Fegyház és Börtön
Az új börtönök személyi állományának egy része múlt év őszén, majd idén tavasszal kezdte meg szakmai tanulmányait a büntetés-végrehajtás oktatási központjában. A tavaszi képzés április elején indult. Interjúval egybekötött képzési bemutatónkat olvashatják az alábbiakban.
Az új börtönök személyi állományának egy része múlt év őszén, majd idén tavasszal kezdte meg szakmai tanulmányait a büntetés-végrehajtás oktatási központjában. A tavaszi képzés április elején indult. Interjúval egybekötött képzési bemutatónkat olvashatják az alábbiakban.
Az első szakmai gyakorlatukat a tanulók június 6-án kezdték meg, harmincketten a Márianosztrai Fegyház és Börtönben folyó szakmai munkával ismerkedtek meg.
"Akkor érzem jól magam, ha tudok valakinek segíteni!" - mondja Ary István bv. őrmester, a márianosztrára érkezett szakasz parancsnoka. Határozott, de barátságos fellépése, szervezőkészsége birtokában tökéletes választás a pozícióra. Az oktatókkal és a gyakorlatot vezető szakemberekkel is könnyen megtalálta a közös hangot, társai láthatóan elfogadják vezető szerepét.
- Melyik bv. intézetbe jelentkeztél és miért gondoltad, hogy a büntetés-végrehajtás megfelelő terület a számodra?
- Tizenöt évig a honvédségnél szerződéses voltam, nem áll távol tőlem a katonáskodás és így a rendvédelem sem. A csengeri állományba jelentkeztem. Nagyon érdekel emellett a szociológia. Érdekelnek az emberek, szeretek segíteni. Azt gondolom, hogy amellett, hogy a büntetés-végrehajtásnál rend és fegyelem van, jó lehetőség mutatkozik a reintegráción keresztül arra, hogy változtassunk az embereken, és - ha kicsit is - de javítsunk a világon.
- Nemrég kezdtél ismerkedni a bv. intézetekben folyó reintegráció elméleti oldalával. Neked mit jelent ez a szó?
- Sok börtönbe kerülő ember csalódott a társadalomban. Ahhoz, hogy a világba vetett hitüket visszaadjuk, mindenekelőtt jó példát kell mutatnunk. Példát a helyes életre, életmódra. Példát emberségből. Fegyelmezett keretek közt, de egyfajta alázattal kell majd végezni a munkánkat. Akiben megtaláljuk vagy felkeltjük a hajlandóságot, azon fogunk tudni változtatni.
- Elsősorban még a bv. intézetek biztonságával ismerkedtek. Van már rálátásod arra, hogy Téged melyik szakterület érdekel a legjobban?
- Nagyon tetszik a műveleti csoport munkája, illetve majd a diploma megszerzése után – azt gondolom – szívesen dolgoznék reintegrációs tisztként is.
- Körülbelül két hónapja tanulod a szakmát. Mit gondolsz a képzésről? Azt kaptad, amit szerettél volna?
- Április 3-án kezdtük a képzést. Az első héten Nyíregyházán voltunk, majd Szentendrére kerültünk. A képzés formája, az alakiasság számomra nem volt újdonság. Egyvalami azonban rögtön feltűnt a képzés és a mostani márianosztrai gyakorlat során is. Az iskolában az oktatók, itt a kollégák, a szakterületi vezetők a fegyelmezett hierarchikus rendszer ellenére is minden esetben segítőkészek, közvetlenek. A legkisebb mértékben sem éreztették velünk kezdő mivoltunkat, rendfokozattól függetlenül érződik a kölcsönös tisztelet. Tóth Gábor ezredes úr, az intézet parancsnoka külön kihangsúlyozta, hogy fontosak vagyunk a szervezet számára.
- Mi történik veletek a képzés előre haladtával, illetve majd az után?
- Október 19-23. között lesz a komplex vizsgánk, majd utána - a csengeri bv. intézet felépüléséig - egy másik intézetben kezdjük meg szolgálatunkat.
"Márianosztrán nagyon pozitív hatások értek!" – kezdi mondandóját Horváth Brigitta bv. őrmester tavaly október elején kezdett el foglalkozni a gondolattal, hogy mi lenne, ha beállna a büntetés-végrehajtás kötelékébe. Rövid idő alatt kellő információt gyűjtött arról, hogy mi is várhat rá, majd Kemecsén végül jelentkezett is bv-snek.
- Mi fogott meg először ebben a szakmában? Miért döntöttél végül a jelentkezés mellett?
- Az egyenruha viselés és a kíváncsiság mellett a legjobban a biztos jövőkép segített a döntésben.
- Körülbelül két hónapja ismerkedsz a szakmával. Mi az amit már látsz belőle?
- Főként a biztonsági tevékenységre van eddig rálátásom. Nagyon tetszik. Eddig ismeretlen volt számomra, de érdekel. A képzés során is nagyon sok érdekes információt hallunk, de most, hogy Márianosztrán ezeket a gyakorlatban is láthatjuk, sokkal kerekebbé, egésszé teszi a szakmával való ismerkedést.
- Mi lesz veled ezután?
- A képzés vége és a vizsga után valamelyik, lakóhelyemhez közeli intézetben szeretnék elkezdeni dolgozni. Tiszalökön, Nyíregyházán vagy Debrecenben. Aztán persze ha megépül az intézet Kemecsén, szeretnék oda kerülni.
Jó munkát, sok sikert kívánunk a szakmában mindkettőtöknek és természetesen társaitoknak is!