A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Ismét megrendezésre került az Alisca Katasztrófavédelmi Országos Íjászverseny, melyen a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet két kollégája is dobogós helyezést ért el.
Az elmúlt héten harmadik alkalommal került megrendezésre az Alisca Katasztrófavédelmi Országos Íjászverseny, melynek a Szekszárd közelében található Sötétvölgy adott otthont. A katasztrófavédelem munkatársai mellett a rendőrség, a büntetés-végrehajtás és a vízügy részéről is érkeztek nevezések a versenyre. A versenyzők egyénileg és csapatban is összemérhették tudásukat. A résztvevőket a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei igazgatója köszöntötte, majd a verseny- és a biztonsági szabályzat ismertetése után felvonulhattak a helyszínekre. A 3D, azaz a három dimenziós íjászat a vadon élő állatokat megformázó, térbeli célokról kapta a nevét. A találati zónák célba süllyesztett választásvonalakkal vannak jelölve.
A versenyen 24 célra célozhattak, célonként 3 lövés került értékelésre. A bírák lövésenként 10-8-5-0 pontozással, vonalas találatot a magasabb pontszámú zóna szerint értékelték. A 3D íjászat megismertetése mellett a munkakapcsolatok, kollegális viszonyok, barátságok kialakítása is cél volt. A jó hangulatú versenyen a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet képviseletében induló két kolléga kiemelkedő helyezést ért el. Sipeki József c. bv. főtörzszászlós PB-HB (pusztai) kategóriában első helyezést ért el, női TR-RB vadászreflex kategóriában Hudák Mária bv. őrmester a dobogó második fokára állhatott fel.