A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet falai között büntetésüket töltő fogvatartottak szívesen vesznek részt jóvátételi programok megvalósításában. Számukra egy-egy ilyen lehetőség kiemelkedően fontos, hiszen ezen tettükkel - ha csak szimbolikusan is - jóvá tudják tenni, vagy legalább enyhíteni a bűncselekményük elkövetése során okozott károkat.
A szeretet ünnepének közeledtével mindenképpen szerettek volna jót tenni, így csökkentve az általuk okozott kárt, kifejezzék megbánásukat.
A büntetés-végrehajtási szervezet reintegrációs törekvései közé tartozik, hogy a büntetésüket töltő fogvatartottak olyan tevékenységben vegyenek részt, mely csökkenti az általuk okozott kárt, kifejezzék megbánásukat a társadalom felé. Természetesen mindez a hétköznapok feladata, azonban az év egyik legfontosabb ünnepének közeledtével ez felerősödik.
Így történt ez a tegnapi napon átadott adományok esetében is. A fogvatartottak segíteni szerettek volna elesett embertársaikon így nem volt kérdés, hogy az általuk összegyűjtött konzerveket a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete által üzemeltetett Hajléktalannokat Gondozó Központ gondozottjai részére.
A programban résztvevő fogvatartottak 4640 tartós élelmiszert gyűjtöttek, melyeket az intézet Parancsnok-helyettese adott át Duberné Dunaveczki Éva, a Gondozóközpont vezetője részére. A felajánlásokat szívesen fogadták, hiszen a téli időszakban számtalan elsett, hontalan ember mindennapjait teszik szebbé, örvendeztetik meg a rászoruló családokat a szeretet ünnepén.