A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Hagyományteremtő céllal 2017. május 31-én zarándoklatra hívták a büntetés-végrehajtás személyi állományát Mátraverebély-Szentkútra. Összesen 24 intézetből, 135 kolléga vett részt az egyedülálló programon.
Mátraverebély-Szentkút neve ismerős lehet azok számára, akik ismerik hazánk legnevesebb kegyhelyeit. A Zagyva völgyében, a Mátra és a Cserhát között található települést, már az Árpád-korban említették, a történelem során legendák és csodák tették a környéket különlegessé. Ezen a helyen található a kegytemplom, ahol a zarándoklat programja egy szentmisével kezdődött.
Bíró László tábori püspök volt a főcelebráns, aki beszédében elmondta, hogy tisztelet és köszönet jár azoknak, akik munkájukkal a nemzet biztonságát szolgálják, hiszen vigyáznak azokra, akik börtönben vannak, és lehetőséget teremtenek számukra, hogy új életet kezdjenek.
A püspök úr kiemelte, hogy egy évvel korábban a fogvatartottaknak szerveztek ilyen zarándoklatot és a rendkívül pozitív visszajelzések kapcsán 2017-ben erre a személyi állománynak is lehetőséget biztosítottak. A fogvatartottak közül volt, aki tavaly, a mise után elmondta, hogy a legjobban az ragadta meg, hogy újra "szabad embernek" érezhette magát. Majd Ferenc pápa szavait idézte: "...a történteket igazsággal, a személyt irgalommal kell kezelni."
Ebéd után kis csoportokban körbevezették a zarándokokat a kegyhelyen, ahol megismerhették a hely történetét. Útjuk során megtekintették a szent kutat, kültéri oltárt és a remetebarlangot is. A program végén Bíró Lászlónak feltehették kérdéseiket az érdeklődők, amelyre a püspök úr készségesen válaszolt. A program végén azt is megtudhatták, hogy jövőre ismét szerveznek kollégáinknak zarándoklatot.