A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön
2017. szeptember 19-én, már negyedik alkalommal rendezhette meg a Zempléni Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség a "biztonság napját", amelynek célja, hogy felkészítsék Sátoraljaújhely lakosságát az egyes polgári és katasztrófavédelmi feladatokban való részvételre, illetve megismertesse őket a régió rendvédelmi szerveinek tevékenységével. A rendezvényen intézetünk is részt vett több programelemmel.
Intézetünk már régóta szoros kapcsolatot ápol a Zempléni Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetséggel, ezért ismét felkértek minket a "biztonság napján" való részvételre.
A rendezvényen Sátoraljaújhely lakossága megismerhette a térség katasztrófavédelmi helyzetét, illetve a térségben működő rendvédelmi szervek mindennapi munkáját. A "biztonság napján" gyakorlatban is láthatták azon tevékenységeket, melyeket a szervezetek a napi munkavégzésük során már rutinszerűen végeznek.
Intézetünk állománya, korábbi esetek alapján bemutatta az intézetben működő kutyavezetők mindennapi kereső, és biztosítási munkáját. Megismerhették és ki is próbálhatták az érdeklődők a büntetés-végrehajtásnál rendszeresített eszközöket. A kereső és elfogó bemutató a szolgálati kutyáknak köszönhetően mindenkiben megmaradt.
A társ rendvédelmi szervek is készültek apróbb bemutatókkal, de a pálmát a katonaság elfogó művelete vitte, mely kellően hangos és látványos volt a vaklőszereknek köszönhetően.