A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
Az elítélteknek énekeltek a Premier Művészeti Iskola növendékei január 10-én délután a Szegedi Fegyház és Börtön kultúrtermében. Raffai Éva és D. Nagy Ágnes énekét Salvai Ádám kísérte gitáron.
Műsorukban érzelmekre mélyen ható számokat énekeltek, a megilletődés érezhető volt a teremben. Az előadást a közönség nagy tapssal jutalmazta, különösen a jazz nagyasszonyának, Ella Fitzgeraldnak dalát, aki egyszer azt nyilatkozta: „Ha énekelek, az érzelmek minden gátlás nélkül törnek elő belőlem, úgy, ahogy abban a pillanatban azzal kapcsolatban érzek, amiről éppen énekelek. Néha a szöveg, néha a zene hoz lázba, és ezt az állapotot igyekszem kifejezni. Nekem ez a scat. Mivel az érzelmeket gyakran már nem tudom szavakba önteni, azok úgy törnek elő belőlem, mint a beszélni nem tudó kisbabákból a sírás.” Ezt az állapotot igyekeztek felidézni a Premier Művészeti iskola ének tanszakos hallgatói.
Az iskola szervezői az elmúlt év végén keresték a börtönt, azzal a szándékkal, hogy az iskolában tanuló diákjaik szívesen bemutatkoznak az elítélteknek. A kapcsolat folyamatos lesz, hiszen az előadók a koncert végén azt mondták, hogy ennyire figyelmes, értő és fegyelmezett közönséggel ritkán találkoznak.