A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
Bátorságpróba, menekülő személy elfogása, fogvatartotti csoportok kísérése. Néhány feladat a március végén, a Szegedi Fegyház és Börtönben kezdődött tizenkét hetes járőrkutya-vezetői tanfolyam feladataiból, amelyen öt kutyavezető felügyelő gyakorol a júniusi vizsgára.
A szegedi felügyelők mellett a zalaegerszegi és tiszalöki intézetből is érkeztek kutyavezetők az oktatásra.
Barna Imre bv. törzszászlós, a tanfolyam vezetője elmondta, hogy engedelmességi és őrző-védő feladatokat gyakorolnak a kutyák és vezetőik. Május közepére már a kutyák szépen dolgoznak, öröm rajtuk látni a fejlődést.
Az öt németjuhász magabiztosan dolgozik zárt térben, és kint a mezőn. Ennek gyakorlására alkalmas a nagy intézet, hiszen a feladatokhoz könnyű változatos helyszíneket találni. A kiképzések főleg az előzetes ház kiképző pályáján folynak, de feladataik megoldásához szinte az intézet egész területét használják, például a nagyfai földeken is gyakorolnak különböző szituációs feladatokat. A tanfolyam június elején vizsgával zárul, ekkor, ha a megmérettetés sikerül, kutyák és vezetőik egyéves minősítést kapnak.