A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
A Szegedi Fegyház és Börtön munkatársai rendszeresen tartanak előadásokat a büntetés-végrehajtásról, a Csongrád megye városaiban és falvaiban tartott bűnmegelőzési napokon, az általános és középiskolák tanulóinak.
Az elmúlt hónapokban számos helyszínen beszéltek a felügyelők munkájáról, a börtönéletről, Borsi János bv. ezredes és Drimba Tibor bv. főtörzsőrmester. Az előadásokat színesítette néhány alkalommal az intézet kutyavezető felügyelőinek bemutatója is.
Drimba Tibor bv. főtörzsőrmester elmondta, hogy bízik abban, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok közül minél többen jönnek a bévéhez dolgozni, példaként említette, hogy egy makói bűnmegelőzési előadáson kereste meg egy rendőrnek tanuló fiatalember, aki néhány éve már hallotta előadását és megkapta tőle szakdolgozatának másolatát, melyben a bűnmegelőzés is szerepelt. A főtörzsőrmester hozzátette, hogy munkájuk gyümölcse előbb, vagy utóbb beérik, erre volt példa a fiatalemberrel való találkozás. Az iskolákban most nyári szünet van, de az előadások sorát és a toborzást szeptemberben újrakezdik.