A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
Szent Adorján napján a Szegedi Fegyház és Börtön dísztermében, szeptember 7-én jutalmakat adott át az élenjáró dolgozóknak Tóth Ibolya bv. ezredes, a Nagyfa - Alföld Kft. ügyvezető igazgatója és Tikász Sándor bv. dandártábornok, intézetparancsnok.
Az ünnepségen 29 aktív és 3 már nyugállományú kolléga kapott jutalmat és díszoklevelet. A központi ünnepségen hárman kaptak elismerést.
Szent Adorjánról Kretovics László a Felsővárosi Templom plébános emlékezett meg az ünnepségen, aki beszédében felelevenítette a nikodémiai katonatiszt átváltozását, amikor látta az üldözött hithű keresztények jóságát.
Lelkiismeretes volt, és mert dönteni arról, hogy pogányként megkeresztelkedjen. Szent Adorjánt azért végezték ki, mert másképpen gondolkozott, mint ahogy azt Rómában elvárták. A katonák, követek, kovácsok és börtönőrök védőszentje feltehetően 304-ben azért szenvedett vértanúságot, mert miközben pogány hitűként üldözte a keresztényeket, a huszonhárom üldözött jóságát és állhatatosságát tapasztalva megtért és keresztény lett.