A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
Mit mondott Isten legelőször a férfivá és nővé teremtett embernek? Ehhez hasonló kérdésekre válaszolnak az ország összes bv. intézetében a XI. Országos Bibliaismereti vetélkedőn a fogvatartottak. A feladatok a Szentírással foglalkoznak - ezúttal a Genezis (Teremtés könyve, Mózes első könyve) és a Galata levél alapján összeállított kérdéssoron keresztül adnak számot felkészültségükről a verseny résztvevői.
Szegeden a Szent Jobb Lator Kápolnában, Nagyfán a Kálvin kápolnában töltötték ki a feladatlapokat a katolikus és református hitű fogvatartottak, a Gál Ferenc Főiskola hallgatóinak segítségével. A vetélkedő első három helyezettje jutalomban részesül, mondta Juhász Tibor börtönlelkész december 1-jén, a feladatmegoldás helyszínén. A kérdéssort a verseny kezdete óta Koroknai András, nyá. börtönlelkész állította össze a versenyre.