A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
Böjti Imanap volt a Szegedi Fegyház és Börtön dísztermében március 25-én, amelyen a Mécses levelező Szolgálat tagjai együtt imádkoztak az elítéltekkel. Gyümölcsoltó Boldogasszony napján a misét Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök celebrálta.
Az eseményen először a civil segítők és a fogvatartottak mondták el, hogy mit jelent számukra kapcsolatuk. Az egyik levelező úgy fogalmazott, hogy hidakat építenek, a börtön és a külvilág közötti emberi találkozás hídjait.
Majd a rendezvény misével folytatódott Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök köszöntötte a levelezőket. Beszédében hangsúlyozta, hogy, „azért segítünk egymáson, hogy jobb legyen a világ”. A Csillagbörtönből 26 elítélt ír rendszeresen levelet a Mécses anonim levelezőinek - mondta Vagner Mihály a Mécses Levelezőszolgálat elnöke.
A Mécses Szeretetszolgálat Magyar Börtönpasztorációs Társaság a börtönökben fogvatartottak lelkipásztori gondozására alakult ökomenikus, de főleg római katolikus szervezet. Az egyesület alapítóelnöke Dr. Majzik Mátyás, egykor a Szegedi Fegyház és Börtön lelkésze, 2005-ben bekövetkezett haláláig irányította a szeretetszolgálatot. A társaság önkéntesei olyan elítéltekkel folytatnak levelezést, akiknek nincs kapcsolattartásuk a külvilággal. Segítik a szabadulás előtt álló elítélteket fontos információk nyújtásával, ügyeik intézésével, a szabadulásuk utáni elhelyezésük előkészítésével. Ennek érdekében különböző állami, egyházi, valamint társadalmi szervekkel, intézetekkel tartanak kapcsolatot. A Szegedi Fegyház és Börtön beszélőjében évente többször is együtt imádkoznak a Mécses levelezői az elítéltekkel, a Csillag legrégebben levelező elítéltje 18 éve tartja a kapcsolatot a külvilággal közreműködésükkel.