A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
Istentisztelettel és szentmisével emlékeznek Jézus Krisztus feltámadására, húsvét ünnepére, a Szegedi Fegyház és Börtönbe bejáró felekezetek rendezvényein az intézet kápolnáiban.
Szűcs M. Klára börtönlelkész elmondta, hogy például a református vallású fogvatartottaknak a nagyhét csütörtökén úrvacsorás istentisztelet szertartása lesz a Dorozsmai úti, a nagyfai és a Mars téri kápolnákban Koroknai András református lelkész szolgálatával. Az egyik elítélt Túrmezei Erzsébet verseit mondja el az ünnephez kapcsolódóan.
Nagypénteken, Nagyfán, a Krónikus Utókezelő Részlegen és a Kálvin Kápolnában passiós istentisztelettel emlékeznek Jézus Krisztus feltámadására, az eseményre minden fogvatartott jelentkezhet a börtönből. Hétfőn húsvéti istentisztelet lesz a Szegedi Fegyház és Börtön mindhárom objektumában. Az intézetben a rendszerváltás óta emlékeznek szentmisével húsvét ünnepére. Napjainkra 12 felekezet végzi a fogvatartottak lelki gondozását, reintegrációját.
Túrmezei Erzsébet:
Virágvasárnap részlet
A nagy Király jön, hozsánna, hozsánna!
Zengjük, kiáltsuk előtte, utána;
Hintsük be útját mi is zöld ággal,
És ünnepeljünk szent buzgósággal!
Dicsőség legyen az Isten Fiának,
Áldás, békesség az égi királynak