A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
A Szegedi Fegyház és Börtönben az érettségi és a szakmunkásvizsgák mellett június végéig a főiskolások is vizsgáznak.
A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola teológus szakán tizenkét elítélt tanul évek óta. A főiskolásokhoz Pécsről járnak a tanárok konzultációra és vizsgáztatni. A nyári vizsgaidőszakban egyebek mellett dogmatikából, teológiai ismeretekből és egyháztörténelemből számolnak be tudásukról a hallgatók. A Csillagbörtönben, az országban elsőként a kilencvenes évek közepétől tanulnak a felsőoktatásban. Kezdetben a Szegedi Tudományegyetem informatikus könyvtáros szakán, majd gazdasági karon és egyházi főiskolákon tanulhattak a fogvatartottak. Elítéltek a börtönévek alatt főleg olyan felsőoktatási intézményekbe jelentkezhetnek, amelyek vállalják, hogy a tanárok bejárnak a börtönbe tanítani. Az elmúlt öt évben öten szereztek diplomát a szegedi börtönben.