A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
Szeptember elején kiosztották a tankönyveket, a tanszereket és ismertették az új szabályokat a tanulóknak a Szegedi Fegyház és Börtön iskolakörletén.
Szeptember elején kiosztották a tankönyveket, a tanszereket és ismertették az új szabályokat a tanulóknak a Szegedi Fegyház és Börtön iskolakörletén.
Az elítéltek az általános iskolában egy összevont 5.-6.-7. és egy 8. osztályban, középiskolában pedig négy évfolyamon folytatják a kinti életben félbeszakadt tanulmányaikat. A tavaly kezdődött logisztikai ügyintéző emeltszintű iskolarendszerű szakképzésen húszan folyatják tanulmányaikat. A képzés májusban vizsgával zárul.
Bánfi-Vida Adrienn a Pannon Oktatási Központ igazgatóhelyettese a 2019-2020 tanév kezdetén elmondta, hogy ösztöndíjat csak azok a tanulók kaphatnak, akik az eddigi végzettségüket igazolják. A Pannon Oktatási Központ tizennyolc tanára az idén is mindent megtesznek azért, hogy az iskolások sikeresen befejezzék tanulmányaikat, a tantárgyak szakos lefedettsége is száz százalékos.