A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
Az idén Budapesten rendezendő Eucharisztikus Kongresszusról tartott előadást a Szegedi Fegyház és Börtön iskolakörletén, január 16-án dr. Fábry Kornél, a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus a római katolikus egyház rendszeresen megrendezett, világméretű eseménysorozata, melynek célja az oltáriszentség és a szentmise megismerésének és tiszteletének elmélyítése, a közösségben való hit megerősödése. A találkozót másodjára rendezheti meg Magyarország Budapesten, 2020. szeptember 13-tól minden földrészről érkeznek majd, hogy részt vegyenek az eseményen. Fábry Kornél elmondta, hogy eddig már hatvan országból regisztráltak az egyhetes kongresszusra, amelynek egyebek mellett helyszíne lesz majd a Hősök tere és a Puskás Aréna is. A börtönakadémia előadásait hazai és külföldi egyetemeken oktató egyháztörténészek, katolikus papok tartják érdekes témakörökben a Csillagbörtönben.