A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
Az év elejéhez képest az elmúlt hónapokban többszörösére növekedett a távmeghallgatások száma a Szegedi Fegyház és Börtön mindhárom objektumában.
Szalagyák László bv. alezredes, a nyilvántartási osztályvezető helyettes elmondta, hogy a járványveszély kihirdetése után a szegedi Mars téren, a Dorozsmai úton és Nagyfán szinte minden nap használták a két éve átadott, kamerás helyiséget az elítéltek meghallgatására ügyészi, bírói, rendőrségi és idegenrendészeti szervek. Az új technológia biztonsági szempontból jelentős változásokat hozott. A letartóztatott vagy fogvatartott személyt ugyanis a büntetés-végrehajtási intézet egyik távmeghallgatásra alkalmas helyiségében hallgatják meg, így nem szükséges a tárgyalásra másik intézetbe szállítani, illetve előállítani.