A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
Szent Istvánról szóló történetek felolvasásával és az új kenyér áldásával emlékeznek meg minden évben az államlapítás évfordulójáról a Szegedi Fegyház és Börtön Kápolnáiban az elítéltek istentiszteletein.
Juhász Tibor börtönlelkész elmondta, hogy augusztus 20-a tiszteletére két kenyeret áldanak meg az ünnepi szentmisén, a dolgozók és az elítéltek kenyerét. A nagy királyról szóló megemlékezések sora már augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján megkezdődött, hiszen Szűz Mária mennybemenetelének napján halt meg Szent István. A miséken az elítéltek ezzel kapcsolatos történeteket dolgoztak fel. Augusztus 20-án Magyarországnak az első apostoli szentkirályságát tiszteljük, mert a koronát Rómából kapta Szent István. Az államalapításról a jeles évforduló ünnepi szentmiséjén verses összeállítást adnak elő a Szent Jobb Lator Kápolnában a Katolikus Kultúr Kör tagjai. Szent István intelme ma is érvényes, amelynek lényege a katolikus hit megőrzése és a család egysége. A családok összetartása, a rokoni kapcsolatok mélyítése kiemelt reintegrációs célkitűzés és a börtönök világában óriási jelentőséget kap.