A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
Február közepétől húsz fogvatartott ül iskolapadba a Nagyfa-Alföld Kft. oktatási csarnokában. Mindegyik börtönlakó munka mellett sajátítja el az új szakma fortélyait hetente négy alkalommal a Szegedi Szakképzési Centrum tanárainak közreműködésével.
A tanulók képesítése speciális lesz, hiszen a villamosenergia által működtetett készülékeket és nagyobb berendezéseket is meg tudják majd javítani a szakma elsajátítása után. Az egyéves képzés végén a fogvatartottak szakmunkás bizonyítványt kapnak, amelynek birtokában szabadulás után könnyebben találnak munkát a kinti világban.
Tóth Ibolya bv. ezredes, ügyvezető igazgató elmondta, hogy azokat az elítélteket, akik hosszabb büntetést töltenek, a gyár szakmunkás órabérért alkalmazza a bizonyítvány megszerzése után. A Nagyfa-Alföld Kft. szeptembertől lakatos- és gazdaképzést is indít Szegeden és Nagyfán.