A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
Októberben két szakmából is szerezhettek szakmunkás bizonyítványt a Nagyfa-Alföld Kft. oktató bázisán, Szegeden.
A kárpitos szakmát két évig tanuló tizenkilenc tanuló a gyakorlati vizsgán egy levehető tetejű kárpittal bevont ülőkét készítettek. A vizsgabizottság elégedett volt a gyakorlati feladatok megoldásával négyes-ötös eredmények születtek, az írásbeli viszont többeknek nem sikerült, így ők javításra kényszerülnek.
Az asztalos tanulók kiválóan teljesítettek az elméleti, a szóbeli, és a gyakorlati vizsgán: 98 százalékos teljesítményt értek el. Tizenhárman egy évig munka mellett sajátították el az asztalos mesterséget. A Szegedi Szakképzési Centrum Oktatója szerint a szép eredmény annak is köszönhető, hogy egy nagyon jól összeszokott csoporttal tanultak és többen a Nagyfa-Alföld Kft. faipari üzemében a termelésben dolgozik. A vizsgát sikeresen teljesítők a jövőben szakmunkás órabért kapnak a Nagyfa-Alföld Kft-ben.