A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
Az 1956-os forradalom és szabadságharc alkalmából dicsérő oklevelet kapott, eredményes szakmai munkáért, harminc dolgozó október 22-én, az intézet dísztermében. Budapesten, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet színháztermében négy szegedi munkatársat tüntettek ki a központi ünnepségen.
Szegeden a jutalmakat Horváth Zoltán bv. őrnagy, biztonsági osztályvezető és Szöllősi Zsolt bv. ezredes, a Nagyfa-AlFöld Kft. ügyvezető igazgatója adta át a kitüntetetteknek. Horváth Zoltán a dicsérő oklevelek átadása után elismeréssel beszélt az intézetben dolgozók munkájáról.
Az ünnepi beszédben néhány történelmi esemény idéződött fel, ennek részletét közöljük.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc Csillagbörtönnel kapcsolatos eseménye, hogy 1956. október 23-án tüntetők vonultak a börtön elé és a politikai foglyok szabadon bocsátását követelték. Ám ekkor már nem őriztek politikaiakat a Csillagban, amit a börtön vezetése el is mondott a felvonulók képviselőinek. E tájékoztatást a tüntetők elfogadták, s mivel abban is mindenki megegyezett, hogy a köztörvényesek szabadon bocsátását senki nem támogatja, a Csillag kapui nem is nyíltak meg. Az októberi események során az intézetben a belső rendet a személyzet biztosította az áramszünetek, ellátási nehézségek ellenére. A rabok nem dolgoztak. Az intézeti munkástanács kapcsolatban volt Szeged hasonló szervezetével. A letartóztatott ÁVH-s személyeket befogadta az intézet, őrzésüket a nemzetőrök is biztosították.
A szabadság 13 napjának elteltével november 4-én, hajnalban a Szegedre érkező szovjet csapatok egységei, köztük harckocsizók, kerítették be a Csillagot, s még aznap szabadon engedték a pár napra letartóztatott ÁVH-sokat és rendőröket.
Néhány hét múlva az újjászervezett kádári kommunista hatalom küldte foglyait a börtönbe, és elbocsátottak 22 főt a személyzetből. 1956 emlékét márványtábla őrzi az intézet bejáratánál.