A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Az igazság védelmében
Szegedi Fegyház és Börtön
6750 Algyő-Nagyfa
06-62/620-800
nagyfa.uk@bv.gov.hu
6728 Szeged, Dorozsmai út 25-27.
06 62 554-860
szeged.uk@bv.gov.hu
6724 Szeged, Mars tér 13.
06-62/554-970
szeged.uk@bv.gov.hu
Második és harmadik helyezést ért el az Oroszországban rendezett Fekvenyomó Európa Bajnokságon Pusztai Beáta őrnagynő
2021-12-14 12:02
A Magyar Erőemelő Szövetség versenyzőjeként képviselte hazánkat november utolsó hetében, a Jekatyerinburgi Olimpiai Csarnokban Pusztai Beáta, a Szegedi Fegyház és Börtön munkatársa.
A MASTER II. korcsoportban második, a negyven év felettiek Masters kategóriájában harmadik helyezést ért el. Mint mondta, a felkészülést nehezítette, hogy a járvány miatt többször változott a verseny időpontja, szerencsére egész évben edzésben volt, hiszen több hazai versenyen is indult.