A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
A Magyar Testvéri Börtöntársaság szervezésében tizennegyedik alkalommal rendezték meg a büntetés-végrehajtási intézetekben a Bibliaismereti Vetélkedőt, amelyre a Szegedi Fegyház és Börtön mindhárom objektumából 110 elítélt jelentkezett.
A feladatokat a börtön nyugalmazott lelkésze Koroknai András készítette. Az elítéltek két bibliai könyvet tanulmányoztak a feladatlapok kitöltése előtt. Negyven kérdésre válaszoltak, mondta Juhász Tibor börtönlelkész. Szinte mindenki tudta például azt, hogy hogyan éltek Keresztelő Szent János szülei. Feddhetetlenül és az Úr parancsolata és rendeltetése szerint.
Szűcs M. Klára börtönlelkész hozzátette, hogy az első öt helyezettet jutalmazták. A feladatok megoldása olyan jól sikerült, hogy a végén holtverseny alakult ki és pótkérdések döntötték el a végeredményt. A Református Egyház karácsonyi levelezőlapot, borítékot és bélyeget ajándékozott a versenyzőknek.