A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
Megkezdődött a nád aratása a nagyfai Holt-Tiszán. Évek óta nem volt ilyen vastag jégtakaró a vízen - mondta Szöllősi Zsolt bv. ezredes, a Nagyfa-Alföld Kft. ügyvezető igazgatóhelyettese – ezért január 9-től negyven fogvatartott aratja a nádat a 15 cm-esre hízott jégen.
A Szegedi Fegyház és Börtön III. objektumában, Nagyfán egy szakmai munkacsoport jelölte ki a dolgozókat. Azokat a munkaképes és egészségügyileg alkalmas elítélteket választották ki a feladatra, akiknek külső munkáltatásuk alacsony biztonsági kockázatú – tette hozzá Borsi János bv. ezredes, igazgató.
Az átlagosan mínusz 7 fokos hidegben dolgozó nádaratók naponta 5 órát dolgoztak, három óra munka után melegedő szünetet tartottak, védőitalnak forró teát kaptak.
A kévékbe összegyűjtött nádat a Nagyfa-Alföld Kft. használja fel állattartó telepein, az elítéltek nádszövetet készítenek belőle.
A büntetés-végrehajtás egyik legfontosabb feladata a biztonságos fogvatartás mellett az elítéltek reintegrációjának, vagyis társadalmi beilleszkedésüknek elősegítése. Ennek – az alapvégzettség megszerzésének biztosítása mellett – nélkülözhetetlen eleme a munkakultúra elsajátítása is.
A börtönökben minden munkaképes fogvatartottnak kötelező munkába állni, az elítéltek a büntetés-végrehajtási intézetek fenntartása mellett a bv. 100 százalékig állami tulajdonú gazdasági társaságainál végeznek munkát. A kötelező munkavégzés hozzásegíti a fogvatartottakat a munkakultúra elsajátítása mellett az értékteremtés lehetőségéhez, valamint saját tartási költségeinek finanszírozásához.
A fogvatartottak foglalkoztatása a magyar büntetés-végrehajtás kiemelt feladatai között szerepel. A foglalkoztatási ráta közel 90%-os. Ez a szám magában foglalja a munkáltatást, az oktatást és a szakképzéseket is.