A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
2016 októberében indult el a Szegedi Fegyház és Börtönben a fogvatartottak reintegrációját támogató program, hiszen a fogvatartottak szabadulásuk után sokszor állnak kihívások előtt: legyen az álláskeresés, szociális ügyintézés, esetleg a családi kötelékek szorosabbá fűzése.
A visszailleszkedésben segít az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosítószámú, Fogvatartottak reintegrációja elnevezésű projekt, amelynek elsődleges célja a jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetést töltő elítéltek és az előzetes letartóztatás alatt álló személyek társadalmi és munkaerőpiaci reintegrációjának erősítése.
A 3,5 milliárd forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatásból a projekt keretében 2020 júniusáig összesen 4000 fogvatartott részesül reintegrációt segítő szolgáltatásokban.
A program nagy hangsúlyt fektet a helyi közösség bevonására: a fogvatartottak és szabadultak lakókörnyezetének tájékoztatására. Az álláskeresés és a visszailleszkedés gördülékennyé tétele érdekében a projektmunkatársak kapcsolatban állnak a társszervezetekkel és potenciális munkáltatókkal.
Az intézet mindhárom objektumában az év elején megkezdték a fogvatartottak toborzását a programban való részvételre. Az intézetben körülbelül négyszáz olyan fogvatartott tölti napjait, akik jelentkezhetnek a tanácsadók felhívására, hiszen olyan elítéltek jelentkezését várják, akik 5 éven belül szabadulnak.
Nagy Ágnes tanácsadó elmondta, hogy egy elítéltet akár négy éven keresztül is figyelemmel kísérhetnek a program ideje alatt. Az intézetben dolgozó tanácsadók az egyéni esetkezelés mellett a fogvatartottak csoportjainak különböző kompetenciafejlesztő foglalkozásokat tartanak, segítenek az iratok pótlásában, jóvátételi programokat és OKJ-s szakmaképzéseket szerveznek.
A projektről bővebben a TEtt-program oldalán olvashatnak!
Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosítószámú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.