A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
Már hagyomány a Szegedi Fegyház és Börtön életében, hogy a pedagógusokat kis ünnepség keretében köszöntik. Június 7-én délelőtt az intézet II. Objektumában, a Dorozsmai úti előzetes házban Tikász Sándor bv. dandártábornok dicséretben részesített hat dolgozót.
Pedagógusnap alkalmából az előzetesen letartóztatott fogvatartottak köszöntötték műsorukkal az intézet dolgozóit. Mint előadásukban elhangzott, „a Földön minden ember sokat köszönhet pedagógusainak. Akinek szerencséje van, az élete, tanulmányai során legalább egyszer találkozik egy olyan pedagógussal, aki valamit megmozdít benne, aki olyat mutat tettével, cselekedetével, tudásával, hogy a diák egész életét meghatározza.”
Az előadásban a tanítók és tanárok dicséretéről mondtak verseket a szereplők. Ezután Tikász Sándor bv. dandártábornok, intézetparancsnok dicsérő oklevelet és virágot adott át 6 munkatársának.
A Szegedi Fegyház és Börtönben harminc reintegrációs tiszt intézi 1600 börtönlakó oktatásával, nevelésével, szabadulásra felkészítésével kapcsolatos ügyeket. A börtönben általános és középiskola is működik, amelyben az elítéltek befejezhetik kint félbeszakadt tanulmányaikat.