A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
Több száz kötet könyvet gyűjtöttek a Szent-Györgyi Albert Rotary Klub tagjai a Szegedi Fegyház és Börtön könyvtárának. Az adományt június 19-én adta át Dr. Jójárt Ferenc a Szent-Györgyi Albert Rotary Klub elnöke, Tikász Sándor bv. dandártábornok, intézetparancsnoknak a Szegedi Fegyház és Börtön Törökfalvi Török Kálmán termében.
Az elítéltek könyvtárából 25 ezer könyvből, meghatározott rend szerint kölcsönözhetnek könyveket a fogvatartottak. Az intézet három objektumában hatszázharminc fogvatartott jár rendszeresen könyvtárba, főleg ismeretterjesztő és kalandregényeket olvasnak, de az utóbbi időben a nyelvkönyveket is gyakorta keresik. 2017-ben a legnépszerűbb és legolvasottabb könyv volt a Csillagban Bernard Cornwell: Azincourt című könyve, de gyakorta kölcsönzik Rejtő Jenő és Wass Albert műveit is.
A Szegedi Fegyház és Börtön legutóbb a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtártól kapott olvasnivalót, a könyvek a nagyfai könyvtárt gyarapították. A Szent-Györgyi Albert Rotary Klub által gyűjtött kötetek a Csillag könyvtárának polcaira kerülnek.