A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
A Vidékfejlesztési Minisztérium „Önkéntesek a Tiszta Magyarországért” felhívására tizenöt elítélt jelentkezett önkéntesen a Szegedi Fegyház és Börtön III. objektumából, Nagyfáról.
Volford Róbert bv. alezredes, büntetés-végrehajtási osztályvezető elmondta, hogy a Szegedi Fegyház és Börtönben büntetésüket töltő fogvatartottaknak ritkán adódik alkalma jóvátételi programokhoz csatlakozni, közülük azok az önkéntes jelentkezők vehettek részt az akcióban, akik megfeleltek a külső munkáltatás egészségügyi és biztonsági feltételeinek.
A fogvatartottak szeptember 15-én délelőtt, négy óra időtartamban hagyták el az intézetet felügyelők kíséretével, hogy Szegeden, a Felső-Tisza parton – a víziteleptől a belváros irányába – összegyűjtsék a hasznavehetetlen lomokat. A délelőtt folyamán mintegy 3 köbméter szemetet gyűjtöttek össze.