A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
Családi istentiszteletet tartottak október 6-án Nagyfán, a Szegedi Fegyház és Börtön III. objektumában. Tizenegy elítélt érdemelte ki jó magatartásával, hogy családjával együtt hallgassa az igét a börtön Kálvin Kápolnájában, majd családi beszélőn találkozhattak rokonaikkal.
Az istentisztelet az ötszáz éves reformáció jegyében zajlott, az elítéltek műsort adtak Kálvin János életéről és megemlékeztek az Aradi 13 vértanúról. Szűcs M. Klára börtönlelkész elmondta, hogy vendégük volt Szabó József, a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió vezetője, aki minden dolgozónak és elítéltnek hozott ajándékba egy könyvet, amely egy bűnöző életmódot folytató ember megtérésének hiteles történetét dolgozza fel.
A büntetés-végrehajtás kiemelt feladata, hogy az elítélt családi kapcsolata a börtönévek alatt is zavartalan maradjon, hiszen ez az alapja annak, hogy a fogvatartott újra beilleszkedjen szabadulás után a társadalomba. Kádár Német Róbert bv. alezredes, megbízott parancsnokhelyettes a rendezvényen elmondta, hogy mindig is támogatta az intézet az ilyen alkalmakat.