A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Tizenkét fogvatartott adott elő karácsonyi műsort fogvatartott társaiknak december 19-én az intézet közösségi termében; a színdarabban közreműködött két színművész is.
Ebben az évben, áprilisban köttetett az együttműködési megállapodás az intézet és a Körtánc Egyesület között. A megvalósított „MÁS-KÉP(P)!” elnevezésű program célcsoportja a börtönben lévő fogvatartottak közössége. Egy olyan kulturális-közösségfejlesztési programot valósítottak meg a Körtánc Egyesület szakemberei a börtönben fogvatartottak körében, mely a társadalom által tolerált értékek irányába érzelmi kötődést indít el, valamint olyan ismeretek átadását lehetőségek ismertetését célozta meg, amely esélyt kínál arra, hogy a fogvatartottak szabadulásuk után képesek legyenek a társadalom hasznos tagjaiként a társadalom által preferált értékek mentén élni és dolgozni, és semmiképpen sem a deviáns karrier újraépítésével próbáljanak majd boldogulni. Éppen ezért hisszük, hogy programunk egyaránt hasznos az egyénnek, a családnak és természetesen a társadalomnak is – mondta el az egyesület, illetve a projekt vezetője Kiss Zoltánné Berényi Tünde.
A közel egy éves foglalkozás-sorozatnak a záró akkordja volt ez a nagysikerű karácsonyi műsor bemutatása, amelynek forgatókönyve az egy év tapasztalataiból, közös gondolkodásából alakult ki. A foglalkozásokon résztvevő fogvatartottak igazán, már-már művészi alkotást adtak elő teljes átéléssel és őszinteséggel, amely fogvatartott társaikban, a nézőközönségben olyan gondolatokat indított el az igazságról, a szabadságról és egyéb fontos, a közösségi lét számára nélkülözhetetlen kérdésekről, amelyek a reintegrációs célok megvalósulását méltóképpen támogatták az előadókban, szereplőkben és a hallgatóságban egyaránt. Így lehetett.