A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
2022. május 31-én, Jászalsószentgyörgyön második alkalommal került megrendezésre a II. Jászsági Bűnmegelőzési és Drog-prevenciós vetélkedő középiskolás korosztály számára.
A vetélkedő a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Polgárőr Szövetség társ rendezésében, a Jászsági Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat, a Jászsági Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a Jászberényi Rendőrkapitánysággal közösen a Vadasban került megrendezésre. A rendezvényen tevékenyen részt vett az intézet pszichológusa, EFOP tanácsadója, valamint a Közösségi Foglalkoztató munkatársai.
A versenyen 10 csapat indult, a 3 fős csapatok jászsági középiskolákból (Mezőtúr, Szolnok és Karcag) érkeztek. A vetélkedőn induló középiskolások lehetőséget kaptak a bűnmegelőzéssel, és kábítószer használat megelőzésével kapcsolatos tudásuk játékos formában történő megmérettetésére, illetve ismereteik bővítésére.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közösségi Foglalkoztató munkatársai, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet EFOP tanácsadójával és pszichológusával a 2. állomáshelyen várták játékos feladatokkal a diákokat. A fiatalok nagy lelkesedéssel és érdeklődéssel oldották meg a börtöntotót (ahol megtanulhatták mit is jelent a csajka vagy a tátika kifejezés), rakták ki a börtönéletet megjelenítő puzzle-t és válaszoltak a bűnmegelőzéshez kapcsolódó feladványokra.
A nap során a fiataloknak alkalmuk nyílt a drogfogyasztás okairól, megelőzés módjairól elmélyültebben beszélgetni, illetve felhívni figyelmüket a törvénytisztelő magatartás fontosságára.