A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Már hagyomány, hogy a doni harcokban hősi halált halt katonák emlékére tartott emlékünnepségen a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet képviselője is lerója kegyeletét.
Január 11-én, 29. alkalommal rendezte meg a Recski Szövetség Nyugat-dunántúli szervezete az egyházzal és a várossal karöltve az emlékünnepséget és szentmisét a Kálvária dombon elhelyezett pápai keresztnél, azon kereszt tövében, ahol II. János Pál Pápa 1991-ben Szombathelyen mutatott be szentmisét. Szombathely volt a városok sorából az első, ahonnan a vonatszerelvények elindultak a Don-kanyarhoz 1942. áprilisában a később hősi halált halt katonákkal. Szombathely volt az első abban is, hogy a rendszerváltást követően a nemzetért harcoló és elesett katonák emlékére ünnepséget rendezett.
Az emlékbeszédet a szervező, dr. Kövér István, a Recski Szövetség országos elnökségi tagja, a Nyugat- dunántúli szervezetének elnöke tartotta. A pápai keresztet megáldotta, s az ünnepi szentmisét bemutatta dr. Székely János megyéspüspök. A Szombathelyi Országos Bv. Intézet, mint minden évben, tisztelgett és elhelyezte a kegyelet mécsesét, és egy szál virágot a hősi katonák emlékére.