A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Targonca vezetői képzésben vettek részt és vizsgáztak sikeresen a fogvatartottak a szombathelyi börtönben.
Targoncavezetői elméleti és gyakorlati képzésen vettek részt a fogvatartottak március és április hónapban a szombathelyi börtönben.
Az EFOP 1.3.3-16/2016 kódszámú kiemelt projekt keretén belül, a SZTÁV Felnőttképző Zrt. által részesülhetett képzésben, és vehetett át oklevelet 19 fő fogvatartott.
Összesen 20 óra elméleti és 40 óra gyakorlati oktatásban részesültek az elítéltek, amelyre heti három napon került sor. A képzés hatósági vizsgával zárult. Az intézet és a program számára egyaránt fontos szempont volt, hogy a fogvatartottak piacképes szakmát szerezzenek, hogy a szabadulásuk után nagyobb esélyt kaphassanak a munkaerőpiacra való bejutásra.
Az intézetben dolgozó tanácsadók a képzés indítását megelőzően minden esetben egyéni felkészítést tartottak a fogvatartottaknak, valamint a képzés alatt is támogatták őket. Az intézet biztosította a korszerűen felszerelt oktatási termet, ezen felül a munkáltatási részlegen berendezett gyakorlati terep és targoncák álltak a fogvatartottak rendelkezésére.
A targoncavezetői tanfolyam 2019. április 12-én zárult OKJ-s elméleti és gyakorlati, továbbá hatósági jogosítvány gyakorlati vizsgával. A fogvatartottak ötfős vizsgabizottság előtt adtak számot megszerzett tudásukról. A vizsgabizottság elnöke kiemelte a fogvatartottak felkészültségét és példás magatartását.