A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
A Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet volt a Nyugat-dunántúli régió központi helyszíne, és a verseny megrendezője a 2019. évi „hivatás mestere” regionális vetélkedőjének június 27-én.
Hangos dörömbölés a zárkaajtón, kétségbeesett kiabálás, egy összeesett fogvatartott a padlón… ez a szimulált helyzet fogadta a megmérkőző csapatokat az egyik gyakorlati feladatnál, ahol számot kellett adni a leggyorsabb, legszakszerűbb intézkedéssorozatról és szakmai megoldásról, amelyet egy ilyen vagy hasonló helyzetben az egyes szakterületeknek egymással együttműködve meg kell oldani.
Pontban tíz órakor, összesen hat regionális központú börtönben bontották fel a bizottsági elnökök az addig titkos, zárt, pecséttel ellátott feladatsorokat tartalmazó borítékokat, és azonos időpontban vette kezdetét a büntetés-végrehajtási szervezet legjelentősebb szakmai versenye a „Hivatás Mestere” vetélkedő. A szakmai megmérettetést kétévente tűzi ki a büntetés-végrehajtási szervezet, ahol a versenyzők elméleti és gyakorlati tudásukról, felkészültségükről tesznek bizonyságot, és mérik össze szakmai zsűri előtt ismereteiket.
A szombathelyi börtönben június 27-én a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön, a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet, a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet, a Somogy Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet és a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet csapatai vetélkedtek egymással. A hatfős csapatok tagjai az intézetek különböző szakterületeinek képviselőiből, a legjobb szakmai tudással rendelkezőkből tevődtek össze, így például a szombathelyi csapatban is volt a biztonsági osztály, büntetés-végrehajtási osztály, nyilvántartási osztály részéről is tag.
A versenyt Szombathelyen Nyima Tamás bv. ezredes parancsnok nyitotta meg, köszöntötte a megjelent csapatokat, bemutatta a zsűri tagjait, mindenkinek jó versenyzést, tiszta megmérettetést kívánt. Ezt követően Kapecz Hajnalka bv. ezredes főosztályvezető üdvözölte a megjelenteket, majd Sztodola Tibor bv. alezredes mesteroktató szólt a csapatokhoz, ismertette a versenyfolyam állomásait, és kiosztotta a megjelentek előtt megnyitott feladatlapokat.
A verseny során, szimulált helyzetgyakorlatok során az olyan napi rutinfeladatok mellett, mint amit egy előállítás, egy motozás, vagy egy zárkaellenőrzés végrehajtása jelent, a börtönőrök még öngyilkossági kísérlettel, fogolyzendüléssel, vagy szökési kísérlet felszámolásával is találkozhattak.
A szakmai zsűri folyamatosan figyelte és értékelte a csapatok feladatmegoldásait, helytállását, amelynek során nagy hangsúlyt kapott a kollégák közötti összhang, együttgondolkodás a gyors és szakszerű intézkedések végrehajtása „mester” fokon, hiszen maga a verseny elnevezése is a legfelkészültebb, legkiválóbb, a szakmát mester fokon ellátók legjobbjait keresi.
A vetélkedőn a hat csapatból a szombathelyi börtön csapata bizonyult a legfelkészültebbnek, amelyben Szemes Andrea c. bv. főhadnagy, Piszker Viktória c. bv. zászlós, Újvári László c. bv. őrnagy, Bedics Gyula bv. zászlós, Gerebics Ferenc c. bv. főtörzsőrmester, és Nagy Róbert c. bv. főtörzsőrmester vettek részt.
A most ünnepelő csapatnak bő egy hónapja van, és augusztusban Pilisszentkereszten vár rájuk az újabb megmérettetés, ahol kétnapos döntő során, az ország hat legjobb csapata, azaz a régiós döntősök közül kerül majd ki a Hivatás Mestere cím birtokosa.
Gratulálunk csapatunknak a regionális első helyhez, és nagy reményekkel várjuk a döntőt, hiszen az első hivatás mestere versenyen 2009-ben a szombathelyi fegyőrök csapata nyerte az országos első helyet, és vitte el a mesternek járó címet.