A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Immár hetedik alkalommal rendezi meg a szombathelyi börtön a személyi állományú tagok gyermekei részére a nyári napközis tábort, természetesen a bástyafalon kívül, az intézet ősfás, zöld környezetében.
Az intézetünkben szolgálatot ellátó kollégák számára is – mint általában a szülők nagy többségének – komoly gondot jelent az iskola és óvoda végeztével a hosszú nyári hónapokra elhelyezni a gyermekeket, hasznos elfoglaltságot találva részükre, biztonságos környezetben tudva őket. Erre talált megoldást a szombathelyi börtön, és nyújt lehetőséget a kollégáknak arra, hogy gyermekeikkel együtt érkezve és délután együtt távozva, napközben felügyelet mellett, játékkal tölthessék az idejüket, amíg a szülők dolgoznak. Ezen a nyáron kéthetes a tábor, július 1-5-ig és július 8-12-ig, két turnusban érkezhetnek a kicsik a szüleikkel.
A parkosított zöld környezetben trambulinok, sporteszközök, társasjátékok, labdák állnak a gyerekek rendelkezése, de színes és érdekes programokon is részt vesznek majd. Így például bemutatót láthatnak az intézet műveleti csoportjától, megtekinthetik a fegyverzetet, a rendőrség jóvoltából pedig bűnmegelőzési bemutatóval, KRESZ-totóval és figyelemfelhívó, valamint ügyességi játékokkal ismerkedhetnek, de a "részegszemüveget" is kipróbálhatják. Emellett arcfestés, társas és sorjátékok, gyurmázás, rajzolás és festés is várja az itt táborozókat, majd a tábor végén a csapatról emlékfotó készül. Természetesen a gyerekek étkezésben részesülnek napi négy alkalommal, reggelit, tízórait, ebédet és uzsonnát fogyaszthatnak, illetve frissítő italok is várják őket a nagy melegben.