A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Két szakmaképző tanfolyam is eredménnyel zárult februárban a Szombathely Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben.
Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosítószámú, "Fogvatartottak reintegrációja" című projekt a Széchenyi 2020 program keretében, még tavaly májusban indult összesen 13 fő fogvatartott részvételével a szobafestő és mázoló 480 órás képzés. A fogvatartottak elméleti és gyakorlati oktatás keretében sajátíthatták el a szakma minden fortélyát. Jól felszerelt oktatótermek és gyakorlati helyszínek álltak a fogvatartottak rendelkezésére.
Az összesen kilenc hónapos képzés, 2020. februárjában ért véget, gyakorlati és elméleti vizsgával, ahol a fogvatartottak vizsgabizottság előtt adtak számot megszerzett tudásukról és gyakorlati ismereteikről. A vizsga valamennyi fogvatartott számára eredménnyel zárult.
Ugyanezen program keretében, 2019-ben targoncavezetői tanfolyam is indult fogvatartottak számára, a képzésben 20 fogvatartott vett részt.
Az összesen hatvan órás képzés heti három napon zajlott az intézet falain belül, melyből 20 óra elméleti és 40 óra gyakorlati oktatás volt. A képzés hatósági vizsgával zárult.
Az intézet biztosította a korszerűen felszerelt oktatási termet, ezen felül a munkáltatási részlegen berendezett gyakorlati terep és targoncák álltak a fogvatartottak rendelkezésére. A képzés megkezdése előtt és annak zárásáig az EFOP program tanácsadó kollégái folyamatosan segítették a fogvatartottakat.
A targoncavezetői tanfolyam szintén februárban zárult, OKJ-s elméleti és gyakorlati, továbbá hatósági gyakorlati vizsgával. A fogvatartottak öt fős vizsgabizottság előtt adtak számot megszerzett tudásukról. A vizsgabizottság elnöke kiemelte a fogvatartottak felkészültségét és példás magatartását.
A fogvatartottak a most zárult két tanfolyam keretében olyan piacképes szakmát szerezhettek, amely segíti majd őket a társadalomba való visszailleszkedésükben és a munka megtalálásban. A tanácsadók utógondozási program keretében a munkahelykeresésben is támogatni tudják majd őket.
Az EFOP–1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.