A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Folyamatos és kiemelt feladat a büntetés-végrehajtási szervezet számára – a fogvatartottak sikeres reintegrációjának elősegítése érdekében – a munkáltatási tevékenység bővítése, a jogerős szabadságvesztésüket töltő elítéltek munkába történő bevonása.
A Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet egyike azon két börtönnek, melyek jelenleg PPP konstrukcióban végzik alapfeladatukat. Az üzemeltető által szerződésben vállalt foglalkoztatási létszám emelése csak az intézetek által szervezett és megvalósított költségvetési munkáltatás keretén belül lehetséges.
Ennek egyik mérföldkövéhez érkezett el a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet is. A „munkahelyteremtés” megvalósítása érdekében az intézet – teljesen új szemlélet megvalósítása mentén - egy helyi KFT-vel folytatott tárgyalásokat annak érdekében, hogy fémipari munka vonatkozásában közösen megvizsgálják a fogvatartottak külső munkahelyen történő foglalkoztatásának lehetőségét.
A fenti munkakörökre vonatkozó szakképzettség, valamint szakmai jártassági igényre tekintettel az érdeklődő fogvatartottak készségfelmérő tesztet töltöttek ki. Ezt követően 2017. február 9-én megkezdődött a fogház és börtön fokozatú fogvatartottakkal az interjú lefolytatása.
Ennek során a kft. munkatársai a vállalat rövid bemutatása után tájékozódtak az előzetesen kiválasztott elítéltek iskolai és szakmai végzettségéről, jártasságáról, melynek egyik eleme a műszaki rajz ismerete volt.
A mintegy 15 perces interjúk és a tapasztalatok összegzése után, az együttműködési feltételek tisztázását követően történik meg a munkába állítandók kiválasztása.