A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Március nyolcadikán, a nemzetközi nőnap alkalmából mintegy hetven női dolgozót köszöntött Dömény Sándor bv. vezérőrnagy, megbízott parancsnok a saját, valamint az intézet férfi dolgozói nevében is az intézet színháztermében.
Már hetekkel ezelőtt megkezdődtek az előkészületek a hölgyek köszöntésére, az intézet férfi dolgozói szorgosan vettek részt az ajándékok beszerzésében, az ünnepi műsor összeállításában, valamint a helyiség berendezésében, hogy minél nagyobb örömet okozhassanak a női kollégáknak.
Az intézet színháztermében megrendezett ünnepségen elsőként Porubszky Szabolcs bv. alezredes, megbízott parancsnok-helyettes köszöntötte a megjelent hölgykollégákat, majd a Savaria Tánc Sportegyesület fiatal táncosai mutatták be színvonalas műsorukat.
A hölgyek a táncosok között örömmel fedezték fel Kovács Gergő kollégánkat.
Az előadást követően Dömény vezérőrnagy úr mondott rendhagyó, sok-sok humorral színesített ünnepi köszöntőt, amelynek nem egy mondata csalt mosolyt – nemcsak – a hölgyek arcára.
A köszöntő után Ujvári Tímea énekesnő nagysikerű, vidám zenei válogatását hallhatták a megjelentek, akik akárcsak a táncosok esetében, most is vastapssal köszönték meg a produkciót.
Mivel a nőnap egyik legkedveltebb szimbóluma a virág, az előadások után az intézet jelen lévő férfi tagjai egy-egy cserép illatos sziklakerti szegfűvel lepték meg a hölgyeket.
A rendezvény további részében finom falatok, üdítők várták a hölgyeket a terített asztalok mellett és természetesen nem maradhatott el a kivetítőn folyamatosan látható virágözön, valamint a zenei aláfestés sem.
Méltó alkalom volt ez a két óra, hogy a hölgyekre háruljon a figyelem. A vidám arcokat látva megállapíthattuk, hogy a megjelent női dolgozóink örömmel, megelégedéssel zárták a napot.