A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Első alkalommal került megrendezésre a Belügyminisztérium rendvédelmi szerveinek szervezésében az a kétfordulós csapatverseny, amelyet a rendészeti pályaorientációs képzés keretében belügyi rendészeti ismereteket, fegyveres szervek és vagyonvédelmi szakmai képzést nyújtó középiskolák 11. és 12. évfolyamos tanulói részére írtak ki.
A kétfordulós, komplex csapatverseny régiós válogatóversenyét tartották a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumban 2017. március 10-én, amelyen 16 csapat vett részt.
A versenyen a büntetés-végrehajtási szakmai feladat végrehajtásának felügyeletét, értékelését a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársaiból álló bizottság végezte.
A feladat során egy elképzelt zárka közepén található felszerelési tárgyakból kellett 5 perc alatt kialakítani a megfelelő zárkarendet. A végrehajtást nehezítette, hogy a tárgyak között olyan eszközöket is elhelyeztek, amelyek nem szerepeltek a fogvatartottak birtokában tartható tárgyak listáján.
A szakmai feladat végrehajtásának értékelése mellett az intézet szakemberei toborzási tevékenységet is folytattak a versenyen megjelentek körében.