A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Folyamatos és kiemelt feladat a büntetés-végrehajtási szervezet számára – a fogvatartottak sikeres reintegrációjának elősegítése érdekében – a munkáltatási tevékenység bővítése, a jogerős szabadságvesztésüket töltő elítéltek munkába történő bevonása.
Mint ahogy egy korábbi cikkünkben jeleztük, a „munkahelyteremtés” megvalósítása érdekében az intézet – egy teljesen új szemlélet megvalósítása mentén – több helyi céggel folytatott és folytat tárgyalásokat annak érdekében, hogy a fogvatartottak külső munkahelyen történő foglalkoztatásával segítse elő a társadalomba történő visszailleszkedésüket.
Ennek egyik eredménye, hogy a BPW-Hungária Kft. üzemében 6 fővel – 2 fő hegesztő és 4 fő csomagoló – valósul meg a foglalkoztatás, akik közül a két fő hegesztő fogvatartott már meg is kezdte a munkát.
A tervek szerint a munkát végző fogvatartottak létszáma emelkedni fog, és a későbbiekben több termelési terület munkáját is támogatni fogják.
Fontos kiemelni, a vállalat nem zárkózik el a lehetőségtől, hogy a fogvatartott munkavállalókat szabadulásukat követően is foglalkoztassa, ezzel is segítve beilleszkedésüket a társadalomba, illetve a munkaerőpiacra.
További eredmény, hogy az intézet szomszédságában található Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (STKH KFT.) telephelyén hulladékválogató munkakörben foglalkoztatott 26 fő fogvatartotthoz július 3-tól további 16 fő csatlakozik, így már 42 főre emelkedik az ott foglalkoztatott fogvatartottak létszáma.