A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság és a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet vezetője, 2017. július 21-én dicséretben, illetve jutalomban részesítette a július 12-i rendkívüli esemény felszámolásánál példamutató szolgálatot teljesítő kollégáit a szombathelyi börtön színháztermében.
Dömény Sándor bv. vezérőrnagy mb. parancsnok megnyitotta a rendezvényt, majd parancshirdetés után átadta az elismeréseket az arra érdemes kollégáknak, első ízben a társ rendvédelmi szerv munkatársainak, majd saját beosztottainak.
Az engedély nélkül eltávozott fogvatartott elfogásával összefüggésben nyújtott példamutató szolgálat teljesítéséért parancsnoki dicséret elismerésben részesült Dr. Benkő János r. százados, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Szombathelyi Rendőrkapitányságának Közrendvédelmi Osztálya Járőr- és Őrszolgálati Alosztályának alosztályvezetője,
és Tanai Sándor c. r. főtörzszászlós, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bünügyi Igazgatóságának Felderítő Osztálya Felderítő Alosztályának nyomozója.
A Szombathelyi OBVI munkatársai közül elismerést vehetett át Baranyai János c. bv. főtörzsőrmester, és Pataki Péter Simon bv. főtörzsőrmester a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet segédelőadói.
Ezt követően Dr. Tiborcz János r. dandártábornok főkapitány adta át az elismeréseket az arra érdemes kollégáinak.
Tárgyjutalomban részesült Németh Zoltán Andor c. r. főtörzszászlós, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Szombathelyi Rendőrkapitányságának Bűnügyi Osztálya Bűnüldözési Alosztályának nyomozója, és Gombkötő Ádám c. r. törzsőrmester, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Szombathelyi Rendőrkapitányságának Közrendvédelmi Osztálya Járőr- és Őrszolgálati Alosztályának járőrvezetője.
Elismerésben és tárgyjutalomban részesült továbbá Dezse Gyula r. főhadnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának Felderítő Osztálya Felderítő Alosztályának főnyomozója, aki az elismerést külföldi tartózkodása miatt későbbi időpontban veszi át.
Az elismerések átvételét követően mindkét szervezet vezetője megköszönte a beosztottak példamutató, és kimagasló szolgálatellátását, valamint fegyelmét, gratuláltak feladatellátásukhoz. A két szervezet közötti együttműködés sikeres példájának nevezték a rendkívüli esemény gyors és szakszerű felszámolását, a kollégák további munkájához pedig jó egészséget, és erőt kívántak.
Gratulálunk valamennyi kollégának!