A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
A Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben lépett fel a NEMADOMFEL Együttes szeptember 13-án délelőtt.
A NEMADOMFEL Együttes egy sérültekből álló zenekar, akik saját szerzeményeik mellett klasszikus számokat is bemutattak az intézet fogvatartottjai számára. Előadóik között dalszerzők, énekesek, táncosok is sorakoztak, produkciójukat kivételes énekhanggal, RAP betétekkel kísérték. Bár a járványügyi megelőző intézkedések fenntartása mellett kevesebben, a szociális távolság megtartásával, maszkban vehettek részt a programon, mégis elmondható, hogy különleges alkalom volt.
„Olyan hatást gyakorolt ránk, amelyből napokig lelki táplálékot lehet meríteni, amely hosszú időre feltölti a szívünket és az elménket.”
„Ezen sokáig fogok gondolkozni.”
Fülbemászó dallamaikkal és dalszövegeikkel nemcsak arra buzdították a jelenlévőket, hogy tegyenek magukért, hanem arra is, hogy higgyenek magukban. Előadásukat hatalmas rajongással figyelte a közönség, mindvégig mosoly és taps kísérte a produkciót.
A zeneszámokat a cursillós társaság tagjainak történetei színesítették, akik az életük során megélt viszontagságokat és csodákat osztották meg a hallgatósággal. Családi tragédiákból, bűncselekményekből, szenvedélybetegségekből és rosszul megválasztott döntések sorából történő kilépés élményeit mesélték el a jelen lévő 40 fő fogvatartottnak.