A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Pünkösdöt követő ünnepi istentisztelet volt a Tiszalöki Büntetés-végrehajtási Intézetben.
A különleges alkalmon Főtiszteletű Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke valamint Főtiszteletű Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette az evangéliumot, amellyel átadták nekünk a bennük lévő őszinte tiszta szívű, lelki békességet, a Krisztusi derűvel együtt, amelyet a szívükben hordoznak.
A program Gyenge-Bíró István bv. ezredes, intézetparancsnok köszöntőjével kezdődött, aki kiemelte, az esemény fontosságát, amely nagy reintegrációs jelentőséggel bírt abból a szempontból is, hogy a pandémia okozta korlátozó intézkedések feloldását követően ez az alkalom ismételten közelebb hozta a külvilágot a zárt intézeti viszonyok között élőkkel. Megköszönte Ft. Fekete Károly püspök úrnak, hogy a több mint két éven keresztül tartó félelemmel, aggódással sokszor erőtlenséggel teli időben végig az intézetben élőkkel volt lélekben. Virtuális és személyes jelenlétével egyértelművé tette a személyi állomány és a fogvatartottak számára az Istenben való hit reszocializációs erejét.
Köszönetet mondott Ft. Balog Zoltán püspök úrnak, hogy erősítette intézetünket a jelenlétével és az igehirdetésével a vészhelyzetek korában, valamint osztozik hálaadásunk örömében, hogy megtartott minket az Isten.
Ezt követően a fogvatartottak ünnepi előadására került sor, amely a húsvét és pünkösd közötti időszak érzelmi szenvedéseit, vívódásait mutatta be Túrmezei Erzsébet, Kárász Izabella, Győrfi József, Somogyi Imre és Ernst Lange tollából.
Vigyázz magadra!
Vigyázzon Rátok a mi Urunk!
Felértékelődött ez a mondat a mai világban - emelte ki Főtiszteletű Dr. Fekete Károly püspök Úr az igei köszöntőjében. A zsidókhoz írt levélből merítette a hallgatósághoz intézett üzenetét, mely szerint pünkösddel nem lezárult egy időszak, hanem elkezdődött. Kiemelte, hogy buzdítsuk egymást, bátorítsuk és támogassuk a másikat!
Örömhír!
Nincs olyan helyzet, amelybe nem szólna bele az evangélium. Az örömhír a legnehezebb, legszomorúbb, legörömtelibb és a legemelkedettebb pillanatokban is ott van. Így volt ez pünkösdkor is.
Főtiszteletű Balog Zoltán püspöke Úr igehirdetésében Zákeus történetét elevenítette meg Lukács evangéliumából.
„Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa ami elveszett.”