A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Az igazság védelmében
Tököli Országos Bv. Intézet
2316 Tököl, Ráckevei u. 6.
06-24/503-100
tokol.uk@bv.gov.hu
Karácsony üzenete a börtönfalak között
2020-01-08 11:22
A Pannon Oktatási Központ és Magyar Evangéliumi Börtönmisszió is elhozta a Karácsony üzenetét
Az iskolás tanulók karácsonyi műsora előkészítette a Szeretet ünnepének hangulatát, hogy a zárt falakon belül élők is érezhessék az emberi összetartozás érzését, az egymás iránti emberbaráti szeretetet. A családi közeg hiányát nehéz pótolni, de az ünnepet minden körülmények között meg kell élni. A zeneszakkör tagjai által előadott karácsonyi dalok, versek ehhez járultak hozzá. A Magyar Evangéliumi Börtönmisszió munkatársai pedig idén is eljöttek a hívő emberekhez, hogy a zenés szentmise által könnyebbé tegyék a fogvatartottak számára távollévő szeretteik hiányának elviselését.