A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Váci Fegyház és Börtön
A Váci Fegyház és Börtön külső homlokzatának felújítása mellett párhuzamosan szépítettük környezetünket. Megújult a Diadalív melletti objektum, a díszterem, az étterem, az egészségügyi körletrész, illetve napelem került az intézet teljes tetőszerkezetére.
A váci intézet is lehetőséget kapott a konyha rekonstrukciójára, amely 1301/2019. (V.27.) kormány határozat értelmében Magyarország több büntetés-végrehajtási intézetének „konyha felújítási munkálatok” projekt keretében valósult meg. A felújítás közel egy év leforgása alatt, 2019. május 15. és 2020. február 28. között a Bv.Holding Kft-vel együttműködve valósult meg. Az elvégzett munkák szinte 100 százalékban fogvatartotti munkavégzéssel valósultak meg, amelynek kapcsán az OKJ-s szakmaképzésen – kőműves-hidegburkoló, szobafestő-mázoló - elsajátított ismereteket kamatoztathatták a felújításban résztvevők.A nagy volumenű projektben a külső falazat felújítása és szigetelése, valamint a burkolatok, és az elektromos hálózat mellett a konyhatechnológia rekonstrukciója is megvalósult.A gépészeti feladatok mellett a teljes belső berendezés is megújult, új fogvatartotti munkahelyek is létrejöttek. Ennek köszönhetően 25 fő elítélt foglalkoztatása valósulhatott meg.
Az egy éves kihagyást követően a személyi állomány, a nyugdíjas kollégák, és a fogvatartottak is várták a befejezést, és örömmel tapasztalták, hogy a korszerű és minden igényt kielégítő új konyhában kiváló minőségű étkeztetés biztosított részükre.