A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Váci Fegyház és Börtön
A Váci Fegyház és Börtön szolgáltatta a helyszínt a bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettesi értekezlethez.
A kihelyezett ülés egyik fő napirendi pontja a büntetés-végrehajtási szervezet működési feltételeinek javítását célzó fejlesztési program bemutatása volt. Az előadás során a résztvevők megismerhették azokat az innovációkat, melyeknek köszönhetően megszűnt az intézetek túltelítettsége, fejlett technikai eszközökkel bővülve javultak a biztonságos fogvatartás feltételei, valamint az új informatikai alkalmazások bevezetésével emelkedett a szakmai munka hatékonysága. Mindezek mellett bemutatásra kerültek a személyi állomány munkakörülményeinek javítását szolgáló jelentős beruházások is.
Az értekezlet másik kiemelt témája a büntetés-végrehajtás és a rendőrség bűnügyi szakterülete közötti együttműködés aktuális kérdéseinek megvitatása volt. A felderítési tevékenység kapcsolódási pontjainak elemzése alapvető eleme volt az előadásoknak, ezen a területen a hatékonyság és a közös munka fokozása tekintetében mindkét fél elkötelezettségét fejezte ki.
A rendezvény alkalmat adott arra is, hogy a rendőr kollégák megszemléljék az intézetben és a Duna-Mix Kft-nél folyó szakmai munkát, az előadásokon ismertetett fejlesztéseket a mindennapi gyakorlatba beépülve figyelhessék meg.