A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Váci Fegyház és Börtön
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácshoz benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően, a Váltó-sáv Alapítvány közreműködésével, valamint Vigyinszki Attila művészeti vezetésével jött létre a „Fessünk jövőt! Picasso-projekt” a Váci Fegyház és Börtönben.
Az intézet vezetése egy központi helyen álló bástyafal megújítását célozta meg, különleges megvalósítási formában. A 47 m hosszú és 3,8 m magas falfelületre fogvatartottak tervei alapján készült festmények kerültek. Az Észak-magyarországi agglomeráció büntetés-végrehajtási intézeteinek bevonásával pályázat került kihirdetésre a fogvatartottak körében. A képek fő témakörei a fogvatartás során szerzett tapasztalatok, tanulságok, a rend belső értékké válásának fontossága és az elkövetett hibák tanulsága. A kiválasztott pályaművek alapján készült el a festmény végleges terve. Annak érdekében, hogy a mű megfelelő minőségű alapra készüljön el, a falfelület előkészítése is alapvető feladat volt, amely szintén fogvatartotti munkaerő bevonásával valósult meg.
A projekt célja, hogy közösségi művészet segítségével a fogvatartottak is részesei lehetnek egy programnak, melyben számukra fontos gondolatokat tudnak kifejezni. A közös alkotáson keresztül pedig az együttműködés örömének, a sikerélmény átélésének pozitívumait is megtapasztalhatják, így a sikeres reintegráció és a bűnmegelőzés szempontjából a program kiemelkedő lehetőség a fogvatartottak számára.