A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Váci Fegyház és Börtön
A Váci Fegyház és Börtönben már hagyománnyá vált egészségnap megrendezésére idén június 3. napján került sor.
A személyi állomány körében igen nagy népszerűségnek örvend az esemény, hiszen helyben van lehetőségük állapotfelmérő vizsgálatokon részt venni, egészségmegőrzéssel kapcsolatos ismereteket szerezni. Az intézet egészségügyi osztálya a mindennapokban is kiemelt figyelmet fordít a kollégák jó egészségi állapotának megőrzésére, azonban a program kiváló alkalom arra, hogy a kevésbé egészségtudatos munkatársakat is megszólítsák. A Semmelweis Egyetem Bőrgyógyászati Klinikájának két orvosa tartotta a bőrgyógyászati szűrést, emellett hallás- és látásvizsgálat elvégzésére is volt lehetőség. Több kolléga már helyben, a vizsgálatot követően megrendelte a számára megfelelő szemüveget. Sokan felkeresték az akupunktúrás kezelést végző szakembert is, valamint az irodai masszázs is felkeltette a kollégák érdeklődését. A személyi állomány is tisztában van a véradás fontosságával így minden évben kiemelkedő része az egészségnapnak, idén húsz munkatársunk élt a lehetőséggel.