A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Fergeteges játékkal kápráztatta el a nézőket a Bakony Színjátszó Csoport.
A III. Országos Börtönszínházi Találkozó döntőjén, a programot befogadó budapesti József Attila Színházban a veszprémi csapat várakozásainkat felülmúló játékkal ajándékozta meg a nézőket és a szakmai zsűrit.
A vándorserleget ugyan nem hozhattuk haza, de két különdíjjal is elismerték a fogvatartottak és felkészítőjük teljesítményét. A legszínvonalasabb díszlet és a legjobb női mellékszereplő díjak méltán kerültek a Bakony Színjátszó Csoporthoz. Nóti Károly: A cég arája című bohózat napjainkra átültetett szövegezéssel, modern díszlettel és némi börtönös kötődéssel már debütált a veszprémi közönség előtt, júliusban az Agóra színpadján jótékonysági céllal mutattuk be nagy sikerrel.
A versenyt megelőző napon a főpróbán Quintus Konrád színművész és rendező adott a szereplőknek további instrukciókat, hogy a versenyen a lehető legjobb játékkal léphessenek a deszkákra. A főpróba előtt sajtótájékoztatót tartott Schmehl János bv. vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának biztonsági és fogvatartási helyettese, Nemcsák Károly, a színház igazgatója és a program házigazdája, Dr. Hatala József ny. r. altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke. A média képviselői éltek a lehetőséggel és megszólaltatták a főpróbát tartó fogvatartottakat és a darab rendezőjét is.
Másnap a profi környezet, a többszáz néző és a versenyhelyzet a legjobbat hozták ki a csapatból, a szereplők minden eddiginél szenzációsabb formában csak úgy lubickoltak a rájuk osztott szerepekben. Az előadást a közönség vastapssal jutalmazta.
Rendkívül büszkék vagyunk az eredményre, mert a bv. intézetek között meghirdetett versenyre nevezett tizenhat csapat közül megyei házként egyedül jutottunk be a döntőbe. A felkészülés az alapfeladataink ellátása mellett a fogvatartottak szabadidejében történt, ami hónapokon keresztül komoly szervezést és munkát igényelt mindkét fél részéről.
A résztvevő fogvatartottak úgy értékelték, hogy megérte a fáradságot, mert lehetőséget kaptak személyiségük új oldalát feltárva megmutatni, hogy mennyi fegyelem, érték, érzelem és tehetség lakozik bennük. A pozitív élményeknek mindig építő ereje van, ennek átélésére adódott most remek lehetőség.
A következő, várhatóan két év múlva megrendezendő színházi találkozóra a társulat biztosan átalakul, de az elért sikereken felbuzdulva új szereplőkkel indulunk majd el újra a versenyen.
Köszönet a fogvatartottak felkészítését végző, valamint a díszlet, a jelmez és a smink elkészítésében közreműködő kollégáknak!