A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Nyugdíjas kollégáink fogadták el a meghívásunkat
Minden év októberében találkozót szervezünk a nyugállományba vonult kollégáknak. Idén is szép számmal jelezték részvételi szándékukat a programra, hogy régi munkatársakkal találkozhassanak és együtt tölthessenek néhány kellemes órát.
Köszöntőjében a szakma aktuális kihívásait, a legfontosabb változásokat és az elmúlt év jelentős eseményeit is felidézte Németh Éva bv. ezredes parancsnok, majd közösen megtekintettük a bv. szervezet új arculatához kapcsolódó toborzó filmet és a megújult honlapot. A kötetlen beszélgetéssel kísért ebéd után a vendégek megtekintették a külön erre az alkalomra összeállított fogvatartotti zenés műsort valamint a Bakony Színjátszó Csoport III. Országos Börtönszínházi Találkozóra rendezett vidám bohózatát. Ez utóbbinak különösen nagy sikere volt, amit mi sem bizonyított jobban, mint az itt-ott felbukkanó, nevetéstől könnyes zsebkendők egész sora.
Tartalmasan és gyorsan eltelt az együtt töltött idő, reméljük, jövőre ismét találkozunk.