A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
"Minden ember felé ki kell tárni szívünket!" - hívta fel a jelenlévők figyelmét Veszprém Főegyházmegye érseke ünnepi szentmiséjében.
A karácsonyi várakozás heteiben az egyházatya elfoglaltságai miatt nem tudott elég időt szakítani a fogvatartottakra, ezért január 6-án látogatott el a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe és ekkor tartotta meg újévi köszöntőjét.
A kápolna szokás szerint megtelt, a korlátozott férőhelyek miatt nem is tudott minden érdeklődő jelen lenni ezen a különleges alkalmon. A huszonnégy szerencsés megilletődve hallgatta Márfi Gyula biztató szavait, aki a karácsony jelentőségéről köznapi emberek számára érthető, formalitásokat mellőző, közvetlen hangon szólt.
Kitért Jézus születésének körülményeire, a napkeleti bölcsek látogatására és az adott kor történelmi viszonyaira. Eloszlatta azt a tévedést, ami alapján sokan vallják, hogy a tudomány és a vallás nem fér meg egymás mellett. Ennek cáfolataként említette Albert Einstein, és Szentgyörgyi Albert professzorokat, akik mélyen hívő emberként alkottak különlegeset a tudomány területén.
"Aki csak magával törődik, az boldogtalan lesz!" – mondta az érsek atya és arra buzdította a fogvatartottakat, hogy mindenkor figyeljenek egymásra, a rászorulókra és segítsék őket a maguk módján. Példaképként említette a Beatlest, akik egykoron a harmadik világ szenvedéseire hívták fel a figyelmet dalaikkal és jótékonysági koncertet szerveztek Bangladesért. Idézett világhírű slágerükből, a Let it be című dalból, melyben Mária szavai így szóltak: "Legyen a te igéd szerint!"
A ceremónia során megáldotta a kápolna új festett üvegablakait és a Jézus születése című olajfestményt, amelyeket a bv. intézet két fogvatartottja készített heteken át, és amelyeknek méltó helye lett a kápolnában.
Érsek atya mindig tud valami meglepetést okozni, a mise végén franciául énekelt el XVI. századi karácsonyi dalt, mely Máriáról és az ő kisded fiáról szólt, és amit még franciaországi tanulmányai során 1976-78 között tanult. (Entre le boeuf et l"ane gris) A szentmise után egy szűkebb körben hat fogvatartottal csaknem másfél órán át kötetlen beszélgetést folytatott az életéről, munkásságáról és a hitről.
A fogvatartottak hálásan köszönték meg a feléjük áradó figyelmet és emberséget, reméljük, hogy az érsek atya máskor is elfogadja meghívásunkat.